Természetesen pótolhatatlan vagyok, de azért van egy kedves volt önkéntesünk, akit felveszünk hozzánk dolgozni erre az időre, s kicsit átrendeztük a feladatköröket is. Tündét pedig hirtelen felindulásból kedden kineveztük igazgatóhelyettesnek. :)
2014. július 10., csütörtök
2014. július 1., kedd
Mi ez az egész?
Még szeptemberben pályáztam meg egy klassznak tűnő ösztöndíjat, aminek az eredménye miatt aztán egészen áprilisig izgultunk. Itt olvashatsz utána.
Tudom-tudom, sokszor megfogadtam már, hogy maradok itthon a fenekemen, de ez egy nagyon jó szakmai lehetőségnek tűnt, s miután jól kitaláltuk Andrissal, hogy akár ő is jöhet velem (saját pénzből, utánfutóként), nagyon belelkesedtem. Alapos voltam, s még egy régi magyar résztvevőt is felkutattam, s kifaggattam. Később ő lett hivatalosan is a mentorom. :)
A pályázat elég komoly. Civil szervezetnél dolgozó közösségi vezetőknek szól, akik a program lejárta után hazaviszik a sok-sok tudást Amerikából, s otthon kamatoztatják. Ez maga után vonja azt is, hogy 2 évig itthon kell élni utána. Volt egy jó sok oldalas írásbeli pályázat, telefonos interjú, TOEFL nyelvvizsga, majd interjú a fogadó szervezettel.
A program során 4 hónapot töltök egy civil szervezetnél, s ott velük dolgozva tanulok tőlük, mellette pedig (előtte és utána) részt veszek egy közös washingtoni képzésen, illetve online kurzusokon. Washingtonban találkozom egyébként a többi - közel 60, mindenféle "fejlődő" országból érkező - résztvevővel is.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)