Templomban voltunk

Rachel vallásosan neveli a gyerekeit, így minden vasárnap templomba mennek. Felajánlotta, hogy mehetünk mi is, s mikor elmesélte, hogy jó zenék lesznek, hamar rábólintottunk. Azért is, mert a román esküvői szertartás (amin még júli végén voltunk) tök érdekes volt. De erre azért a legvadabb álmunkban sem számítottunk! :)

Az All Shores gyülekezet vérprofi. Itt nem totál felesleges arany berakásra költenek - helyette élményt adva, barátsággal és szeretettel vonják be a hívőket. Itt kapott számomra először igazán értelmet a biblia "szeresd felebarátodat" tanítása: ahogy megérkeztünk  fogadó helyiségbe, ahol kávét és teát osztogattak (!), a pap egyből kiszúrta, hogy újak vagyunk, s meleg kézfogással, sugárzó nyitottsággal fogadott minket. Honnan tudtam, hogy ő a pap? Nem a ruhájáról (farmer és színes ing volt rajta), hanem, hogy fejmikrofon volt rajta.

A fogadóterület kávézóval, ivókúttal, helyi termelők kávéját értékesítő sarokkal

A templom nagy helyisége gyakorlatilag egy színházterem. Oltár nincs, csak egy kereszt a színpad fölött.

Az érező vendégeket zene fogadta, s a koncert tette ki gyakorlatilag a szertartás felét. A banda egészen király volt, ezt a zenét játszották, de rockosabban. (A szertartás végén, a vendégeknek külön fenntartott teremben még a CD-vel is megajándékoztak. - Ki kéri?) A dalszöveget a kivetítőn követhettük. 

A képen látható hölgy sok társával egyetemben teljesen átadta magát az áhiatnak, s égnek emelte a kezét. Szerintem nagyon szép gesztus volt. Egy ponton én is megpróbáltam kinyitni a tenyeremet, ahogy a prédikáció javasolta, de elképesztő kényelmetlenül éreztem magam közben. (Direkt akartam feszegetni a korlátaimat.) Nagyon jó volt látni, mennyire otthonosan tudták magukat érezni ott az emberek, s így átadták magukat valakinek, akit szeretnek: Istennek és a közösségnek is.

Érdekesség: a vokalista lány Rachel barátnője régen hercegnőként dolgozott Disneyworld-ben, és imádta! :) Most önkéntesen énekel a templomban, s szemmel láthatóan imádta ezt is. Tényleg elragadó mosolya volt.

A színpadon a banda, s a pap: a bal oldali úr rózsaszín ingben és bő farmerben.

A székek támlájára pohártartókat szereltek, hogy a le-fel állásnál ne rúgják fel a kávéjukat. :)

A prédikáció nagy részét a segédpap (?) tartotta. Kivetítőn követhettük a bibliai idézeteket. Papír kb. senkinél sem volt, helyette egy Biblia mobilalkalmazást használt a többség. A pap is mobilról idézett.

A prédikáció fő üzenete az volt, hogy várjunk türelemmel, Isten azért nem old meg mindent nekünk egyből, mert időt szeretne adni nekünk arra, hogy változtassunk az életünkön. Mindezt egy reptéri sztorival vezette be, amikor törölték a járatukat. Egyébként jellemzően mindkét pap vérprofi előadó volt - olyan volt, mintha egy TED talk-ot hallgattam volna. Kedvesen és érthetően magyarázott el mindent. A mai életünkből hozott példákat, s minden bibliai szöveget lefordított hétköznapi mondatokra, minden szót elmagyarázott. Nagyon befogadóak, s ezt többször elmondták: nagyon örülnek a vendégeknek, s a világért sem szeretnék, ha bárki kényelmetlenül érezné magát, ezért csak azokban a szertartásokban vegyünk részt, amiben szeretnénk. Ne a tradíció vezérelje a tetteinket, hanem az, hogy részt szeretnénk venni benne. Apró ostyákat és szőlőlevet adtak körbe mini műanyagpoharakban, majd begyűjtötték a hulladékot. Adakozni sem volt kötelező, s a legtöbben nem is tettek semmit a kosárba, mert online utalnak. Az önkéntesek ehhez is nyájasan mosolyogtak.

Egyébként valószínűleg mindenki önkéntes volt. Rachel is volt korábban: a vérprofi technikai berendezéseket kezelte. Konkrétan szerintem csak a videókamerák (igen, többesszám) több milliót értek, s egy TV csatorna is megirigyelte volna őket! Ezekre azért is szükség volt, mert a szertartás online is követhető, illetve mert számos, szintén vérprofi kisfilmet forgattak le az ügyeik támogatására. 

A gyülekezet jelmondata: "Az élet zűrös" (Life is messy). Ha stresszes a munkád, függőségektől szenved a gyereked, vagy épp válófélben vagy, fordulhatsz hozzájuk bátran. Erről is levetítettek egy kisfilmet, illetve az adománygyűjtő kerékpártúrájukról is. Érdemes szétnézni a profi honlapjukon. A képeik is nagyon jól visszaadják a hangulatot. Természetesen e-mailben is lehet érdeklődni. (Igen, emiatt és a karaoke-jelleg miatt Andrissal gyakorlatilag végig kuncogtuk az egész szertartást. :) )

Amíg mi a szertartáson voltunk, a gyerekek hittan foglalkozáson vettek részt. A templom alatti területen vagy 15 terem volt profin felszerelve, szupermosolygós fiatal animátorokkal, kézműves sarokkal. Életkorra lebontva mehetnek a gyerekek a foglalkozásra.

Az egyik gyerek-folyosó

A gyerekeket számítógéppel kell becsekkolni.

Erre azért van szükség, mert egy másik templomban már történt gyerekrablás. Így itt most minden gyermek egyéni sorszámot kap, s csak az a felnőtt veheti át őket, akinek megvan a gyerekhez tartozó "ruhatári száma". Emellett ez arra is jó, hogy ha egy gyermekkel baj, van, a szertartás alatt diszkréten kirakják a képernyő felső sarkába a sorszámát, s mehet érte anyuka-apuka. Nem kiabálják ki a gyermek nevét, mint az Ikeában. :)

Az egyik nagy közös terem

Természetesen gondosan ügyelnek arra is, hogy nehogy véletlen mogyoró kerüljön a gyermekek szervezetébe :)

 

Az oktatóanyagok is totál profik és cukik. Noah ezeket a játékokat vitte haza. Az egyik egy kivágós, forgatható kép, mely a világ teremtését mutatja be,

a másik pedig egy munkalap, melyre rárajzolhatja melyik a kedvenc, Isten által teremtett állata.

Természetesen az adakozás is nagyon fontos számukra. Egy helyen pl. élelmiszereket lehetett leadni, melyet mosolygós önkéntesek vettek át.

Milwaukee (A)

Apróbb zökkenőkkel, de minden rendben ment.
Busz -  busz - repülő - double decker - repülő - repülő -  busz és már itt is voltam :-) (kb 34 óra,  háztól házig)

Részletek majd később, mert egyből egy 3 napos utazásba csöppentem.

Boszorkány

Új kis barátnőm saját bevallása szerint is boszorkány. Kívülről fújja a gyógynövényeket és a hatásukat. :-)
Ilyen emberekkel vagyok körülvéve. Nagyon jó ilyen burokban lenni és nem ismerni az igazi, fogyasztáscentrikus Amerikát.

Megérkezett!

S könnyen ment a barátkozás. :-)

Day #1 (A)

Ready for US :-)

Menetrend

28. 18:55 Ferihegy Arpt, Budapest

      20:30 Heathrow, London

29. 7:45 Heathrow, London

      10:35 O'Hare Intl Arpt, Chicago

      13:20 O'Hare Intl Arpt, Chicago

      14:10 General Mitchell Intl Arpt, Milwaukee

Kerti péntek

Idő előtt el kellett jönnöm a kávégyári megbeszélésről, hogy egy céges önkéntes csapatot koordináljak a kertben. Egy kis cégtől jöttek 4-en, akik most kezdtek el önkénteskedni. Négyen választottak minket, míg a többiek más szervezetekhez mentek. Én a két hölggyel gyomláltam megszállottan, míg a pasik lapátoltak és talicskáztak. Nagyo hatékony kis csapat voltunk. Én konkrétan az ájulás közelében voltam, nehezen bírtam az akkor kezdődő párás meleget, melynek ellenére teljese rápörögtünk a munkára, s sehogy sem bírtunk leállni a gazok tépkedésével.

Aztán tisztogathattam a körmömet jó sokáig - de hát öko-Barbie megteheti, hogy feketék az ujjai. :)
A kesztyű hülyeség, elveszi az élvezetet.

Harambee utcabál

Elég szoros a szervezetünk (Victory Garden Initiative) kapcsolata a Holton Youth and Family Center-rel, ami egy ifjúsági és családi "klubház", ahol millió programot szerveznek a környék igen veszélyeztetett fiataljai számára. Ez az a környék, ahol a kertünk is van, s ezek azok a gyerekek, akik nálunk is segítenek a kerti munkákban, s akik lelkesen szüretelik a terményeinket.

Izgalmas környék ez, s magyar szemmel teljesen hihetetlen. Egészen jó állapotban levő, kívülről teljesen kulturált családi házak sorakoznak a környéken. Itt sincsenek kerítések, s bátran kint lehet hagyni a kertibútorokat a ház előtt. Ugyanakkor azt állítják, a Holton utca egy láthatatlan határvonal, mely a város legszegregáltabb részét választja el a szomszédos "kerülettől": a lakosság 90%-a fekete, vagy puerto rikói, s komoly drog- és alkoholproblémával küzdenek, s gyakoriak a bandaháborúk (melyek állítólag a fehéreket egyáltalán nem veszélyeztetik - nekik egymás között van elintéznivalójuk).

Pénteken utcabált rendeztek a környékbeli gyerekeknek. Mega-cukiság volt.

Kontraszt a sok biokaja után: megkóstoltam, mivel etetik itt általában a gyerekeket. Szupertartós hot-dog zsele (szeintem hetekig elállhat), benne rendesen odaégetett virsli. Mellé, az egészséges életmód jegyében görögdinnye, persze szuperízetlen.

A helyi lányo nagyon kreatívak, átszabták az ajándék pólókat. Épp a kezdődő rap-produkcióra gyülekeznek.

Megkóstoltam a "rootbeer" nevű helyi specialitást. A gyökérsört a szasszafrász babérfa kérgéből nyert olajból készítik - borzalmas ízű szénsavas lötty, mely állítólag egészséges. A benne úszkáló vaniliafagyi valamennyire enyhítette a szenvedéseimet. :) A fagyi egyébként irtó izgi, habos állagú lesz a gyökérsörben.

A központ egyik partnere a helyi rendőrség. Sheriff-csillag kitűzőet és matricákat osztogattak a gyerekeknek. Hihetetlen volt látni, hogy nem az ellenséget látták a zsarukban eze a kölykök, s még aláírást is gyűjtöttek tőlük gipszre, pólóra.

Nem tudom, mennyire pörög otthon a jeges-vödrös kihívás (ice bucket challange - magyarul itt), itt már gyakorlatilag a csapból is jég folyik (igazából ez nem is túlzás, hisz a) a legtöbb hűtőben van jégkockakészítő - itt is állandóan ezt tolják a gyerekek, úszik a konyha a jégkockáktól b) nincs üdítő jég nélkül). A központ kapta a kihívást, s cserébe kihívta a helyszínen megjelent partnereket. Szerencsére minket kihagytak belőle. :)

Cullen épp különleges zöldségekről mesél, amit a csajok tátott szájjal figyeltek. Mi voltunk az egyetlen megjelent vendégek, akik nem műkajákkal és műanyag játékkal traktálták a gyerekeket.

Ivan nagy kedvencem, s azt hiszem, én is az övé. Veszélyes kis huligán ezekkel a vámpírfogakkal. :)

Vezetőségi megbeszélés a kávégyárban

Nagy szerencsém van, nem veszik túl komolyan, hogy halálra dolgoztassanak itt, inkább szeretnék, hogy minél többet tanuljak. Így feladatom eddig nem sok volt, viszont annál több megbeszélésen vehettem részt, amik eddig kivétel nélkül mind elképesztő izgalmasak és inspirálóak voltak.

Az alábbiakban képekkel is illusztrált, már nem is tudom milyen bizottsági ülés egy kicsit szerencsétlen volt abból a szempontból, hogy a kedvenc kávézóláncomba, a Collectivo-ba (már kb. 5 kávézójukban voltam, s nem egyszer :) ) szervezték, annak pedig abba az épületébe, ahol a kávét is pörkölik nagyüzemben. Azaz gyakorlatilag egy gyárban.

Érdekes, hogy lehet látni, hogy dolgoznak a fincsi kávészemeken, de rakhatták volna mindezt hangszigetelt üveg mellé. :) Viszont legalább a gépeket kezelő srácok nagyon szépen mosolyogtak. :)

Ezen a képen pont nem látszik, de reggelente jó nagy sor van. Nem is értem, miért nem képesek otthon főzni maguknak kávét ezek az amerikaiak. Nagyon sok kávét vesznek elvitelre. Az elmosható poharakat szinte nem is ismerik. Ellie-nek vettem egy elmosható kávésbögrét, s nagyon büszkén használja. :) Nekem is van, csak ritkán fér be a hátizsákomba, úgyhogy most rendszeresítettem egyet Ellie kocsijába - úgyis legtöbbször vele veszek elvitelre-kávét.

Nagyon cuki otthonos belülről az összes kávézójuk.

A megbeszélés, amiből nem sokat hallottam.

A mai stratégiai megbeszélés (adományszervező bizottság) ennél szerencsére nyugodtabb helyen zajlott: az egyik tag tóra néző nappalijában. Sajnos itt nem készítettem képet, pedig érdemes lett volna. A háznak 7 háló- és 4 fürdőszobája van, s a kert minden négyzetméterén ehető növények nőnek. :) Igen nagy volt a kontraszt a szomszédos villákhoz képest. A mi környékünk is amúgy egy fokkal kevésbé puccos, de itt is ki van akadva néhány szomszéd a magaságyásokra, amik szerintük úgy néznek ki, mint a gyerek koporsók.

Ez a megbeszélés is elképesztő inspiráló és hasznos volt. Én ugyan sokat nem tudtam hozzátenni, viszont gyakorlatilag tűkön ültem az izgatottságtól, mert rengeteg hasznos tudást viszek majd haza, amit alig várom, hogy hazavihessek! Ma pl. a tagság újragondolása volt az egyik téma (ami a Messzelátónál pont a hazatérésem után fog megkezdődni). Most kb. ugyanott tartanak, mint mi, viszont a jövő heti hosszabb megbeszélés után remélhetőleg már előrébb lesznek. De már most is záporoztak a jó ötletek, milyen tagsági kedvezményezet és privilégiumokat lehet adni a drágább, prémium tagság mellé.

A másik téma szintén a gazdagabb jövőbeli támogatók bevonása. Az ötlet, ami még kifejtésre vár, s ami engem is nagyon megfogott: a pénzesebb tagok meghívják magukhoz reggelizni / vacsorázni / koktélozni a szintén pénzes barátaikat, ahol a cél nem az adománygyűjtés, hanem inkább csak mesélni nekik az ügyről (természetesen Gretchen beszélne), s ami nekem még mellé eszembe jutott, hogy azzal az ürüggyel is el lehet hívni őket, hogy mondják el a véleményüket, adjanak tanácsot bizonyos kérdésekben. Egyrészt mert tutira nagyon hasznos dolgokat tudnak majd mondani, másrészt pedig, ha már bevonódtak, biztos adnak/hoznak pénzt is.

Holnap elnökségi megbeszélés. Már alig várom!! :)

Tízórai

11-kor általában épp kezdek éhen halni. Szerencsére van mit enni a kertben a megbeszélés előtt. :-)

Citromra emlékeztető, enyhén tüskés (kézzel ledörzsölhető) uborka

Nyami

Vacsira bio-fagyit vettem. :)

Közösségi piknik indiánokkal

A nagy asztal, amiről korábban már írtam, ma megtelt élettel. Közösségi vacsi volt performanszokkal - mindenki hozott valamennyi kaját (én kukacos körtéket a kertünkből :) ), s csak úgy csevegett, ismerkedett az egyik forgalmas felüljáró fölötti gyalogos hídon. Cukiság volt a köbön jó fej hippikkel, csövesekkel, környékbeli fekete gyerekekkel, illetve a munkatársaim családjaival. Kis híján az összes itteni ismerősöm ott volt. 

Nagyon sokan voltunk.

Asztal az út fölött

Nincs amerikai rendezvény hot dog és hamburger néklkül :)

Az "ARTery" ezen felét "EATery"-re keresztelték át. :) Balján a főút, jobbján a DJ pult a fellépőkkel

Egy lelkes önkéntes rögtönzött (?) akcióba fogott, s a telefonjával felvett sokunkat, miközben elmondtuk a mi "egészséges szavunkat" (healthy words). Ellie-é a család, enyém a közösség volt.

Aztán jött az indián móka - merthogy itt a környéken vannak indiánok. Hozzánk az Ojibwe törzs (?) tagjai látogattak el egy kis oktatóprogrammal és szertartással. Kis textildarabokat kaptunk, melybe 4 féle növény előre felaprított darabjait gyűjtöttük össze, kötöttük meg, majd imát / kívánságot mondva dobhattuk a tűzbe. Mindenki kettőt kapott (legalább), s gyakorlatilag ránk bízták, mit csinálunk velük: akár az egyiket, vagy mindkettőt hazavihetjük, elajándékozhatjuk, vagy tűzbe dobva mondhatunk köszönetet valakinek, kívánhatunk. Én az egyikkel Andrisnak kívántam, hogy érezze majd itt legalább annyira jól magát, mint én és gyógyuljon meg, a másikkal pedig a családomnak mondtam köszönetet mindenért, amit kaptam. <3

Ebbe kerültek az áldozati növények

Nem volt bonyolult megtalálni a növényeket: előre kitáblázták és tálkákba gyűjtötték őket. :)

Ezután következett a kis indián nyelvlecke az Overpass Light Brigade jóvoltából. 12 önkéntest mozgatva egy tanítónéni bevonásával írtak ki indián szavakat világító betűkkel, s tanultuk meg, honnan ered a Mitchigan tó, Milwaukee és Wiscounsin neve.

Gyerekek

A kép nem egy a szobámba tévedt szellemet ábrázol, hanem Otto-t, aki testvérével együtt betért a szobámba megcsodálni az égősoromat és a rendet. Ja. Rend. Gyerekekkel. Lehetetlen. :)

Már korábban kiszúrtam, hogy valamilyen rejtélyes okból a legtöbb gyerekből előhozom a "démont". Nem tudom, miért vagyok rájuk ilyen hatással, de teljesen megvadulnak, felpörögnek, s a nyakamon csüngve ordítanak. :) Ma is hasonló történt: az ágyamon ugráltak körbe-körbe, sikítoztak, majd lebirkóztak és szó szerint a fejemen ugráltak. Ezt követte az ágyam szétcincálása. :) Elképesztő cukik voltak.

Aztán szépen lassan eljött az a pont, amikor kezdtem megijedni, hogy ez az őrület csak tovább fokozódik, s sosem fog véget érni. Megijedtem, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Hogyan fogom lenyugtatni őket? Örökre így maradnak? :)

Azt hiszem, ezt még tanulnom kell: hogyan fordítsuk át a mérhetetlen energiát és pörgést nyugalmi állapotba, csendes játékba.

Otthon

Miközben kezdem otthonossá varázsolni a szobámat (szobánkat), egyre jobban hiányoztok. Pedig most már lassan megszokom a hangokat és a lakótársakat is. Egy pár napja már tudok aludni füldugó nélkül és a konyhaszekrényem is lassan feltöltöm alapvető élelmiszerekkel. De azért még mindig nem tudok hangosan zenét hallgatni a nappaliban, mert minden zajra azt hiszem, valaki van a házban. Nagyon közel vannak egymáshoz a házak, a falak vékonyak, az ablakok nyitva és visszhangzik a ház (Gretchen ma már tényleg ráállt a függöny-projektre), így bármit csinál a szomszéd a kertben, az olyan, mintha egy méterrel mellettem csinálná. De igazán akkor kaptam frászt, amikor lejárt a szárító. Mintha valami vészjelző hang lett volna.

Végre megszereztem a hőn áhított karácsonyi fényeket!

Mindenki elképesztő kedves és segítőkész. Az első héten folyamatosan szervezték nekem a programokat (azazhogy inkább vittek magukkal), de a héten már kezdett úgy tűnni, hogy a) elfáradtak b) túlzottan megszokták, hogy itt vagyok, így kellett egy kis reklámot csinálnom, hogy továbbra is vigyenek magukkal mindenfelé. Nagyon úgy festett, tök üres lesz a hétvégém. Most Gretchen "fogadott örökbe", s vitt a barátaival vacsorázni tegnap, ma meg vacsi + mozi + fagyi sorozatra.

Közben pedig veszettül elkezdett hiányozni mindenki. Kb. 1 hónapom van Andris nélkül, mi jövő pénteken végre letelik (= megérkezik ide!) - életem leghosszabb (és egyben nagyon rövid) egy hónapja. Monthatjuk, hogy klassz dolog a videócset, de valószínűleg ezzel csak még jobban hiányzik. Főleg, ha otthonról hív, s látom a szobánkat, a lakást. Nagyon szeretek ott lakni!

A szüleim is nagyon hiányoznak, rengeteget mesélek róluk is itt, irigykednek is rendesen. Apu rendesen rápörgött a hintaparkra - szeretne építeni majd otthon egyet, úgyhogy aki szeretne csatlakozni a projekthez, szóljon! :) Öcsémnek pedig tegnap volt a szülinapja, s azon kaptam magam, hogy rengetegszer eszembe jut. Koccintottunk is az egészségére. :)

Hiányzik a Messzelátó, a kert, a Terray család. Jó itt, de túl sokan vannak otthon, akiket szeretek. Apu megkérdezte múltkor, mi lesz az első dolgom, amikor hazaérek. Ő úgy értette, hogy az itt látottak közül mit akarok megvalósítani - én pedig nem tudtam másra gondolni, mint hogy egy hetet otthon tölteni, s találkozni mindenkivel, akit szeretek. Pótolni.

Közben pedig nem tudok nem gondolni arra sem, hogy az itteni élet is hiányozni fog majd. Ha hazamegyek, ott folytathatom, ahol abbahagytam, de ez az élet nem fog visszatérni sosem. Ennek tényleg vége lesz és hiányozni fog. A legdurvább az, hogy már itt hiányoznak az új barátaim egy-két külön töltött nap után is!

Azt hiszem, sikerült megtanulnom hiányolni a szeretteimet. Most meg kell tanulnom berakni ezt az érzést egy dobozba és visszatérni az ittbe és a jelenbe. :) S 100%-ban kiélvezni ezt a hatalmas ajándékot, amit az élettől kaptam.

Garázsvásár

Imádom, hogy minden szombaton és vasárnap lépten-nyomon garázsvásárokba bukkanunk! Miért nincsenek otthon minden utcában garázsvásárok? Tök jó szociális esemény - nem igazán a pénz miatt csinálják szerintem, hanem inkább, hogy együtt legyenek a szomszédokkal, a gyerekekkel boltosat játszanak és örömet szerezzenek.

Pára

Két napja elképesztő köd és páratartalom uralkodik a milwaukee-i lakosok felett. Én konkrétan még sosem ettem ilyen levegőt! Meleg van és fülledtség, ugyanakkor az idő borult, a páratartalom pedig fáraszóan magas. Tegnap, mire hazaértem bicajjal, tiszta vizes volt a hajam és nem az izzadtságtól. Próbálok kiszellőztetni, de ugyanaz a pára van kint és bent is. :) Kezdem érteni, mire kell a ruhaszárító gép, meg a lágkondi.

A tó nem látszik. :)

Próbáltuk lefotózni a vízcseppeket a szempillámon :)

De Alysse hajában elég jól látszanak a cseppecskék