7. nap / B: Couch Surfing Donald-nál (L)

Kezdjük ott, ahol az előző poszt véget ért: a Salt Lake City-i szállásadónk nem ígérkezett mindennaposnak. Nem is volt az.

Nap közben nem értük el sms-ben, ami itt az USA-ban furcsa. A környékre érve azt tapasztaltuk, hogy a közvilágítás nem műküdik és az egész napos fáradtság miatt már itt rémeket láttunk. Szűk utcákon kanyarogtunk a sötétben, a címet nem találva, a fickót hívogatva, egymást zombi sztorikkal “szórakoztatva”. Végül kicsöngött és az utcára kijőve a jó helyre navigált minket. Donald, aki néha Chris-nek hívta magát, furcsán gesztikulálva, a kiejtése miatt nehezen érthető poénjain (sokszor fegyverhasználatról és a rossz környékről :S) nagyokat nevetve bevezetett ijesztő otthonába.

Baltás támadótól tartva a fal mellett osonva, sarkokban kutatva követtük. Először az úgynevezett lakótársával, a szótlan rabszolgaként viselkedő, hosszú hajú fiújával, Cory-val találkoztunk. A hátsó szobából halk neszezésre lettünk figyelmesek, Donald, aki néha Chrisnek hívta magát a legnagyobb természetességel közölte, hogy ne is törődjünk vele, csak a volt felesége.

Ekkor már mindannyian lapos pillantásokkal méregettük a lehetséges menekülési útvonalakat.

A konyhába érve, a több napja takarítatlan hentespult szerű asztalon Donald (aka Chris) felszolgálta életünk legijesztőbb limonádéját. Egy gyanús dobozból még gyanúsabb port kanalazott egy nagy gallonba, amit vízzel higított és kedélyes, de annál vérfagyasztóbb izgalommal várta, hogy megkóstoljuk. Láttam már elég Trónok Harca részt, gondoltam akkor iszom bele, ha ő is. ChrisDonald viszont inkább vizet töltött magának. Én kényelmetlenül szorongattam a poharam, a többiek viszont tettetett nyugalommal belekortyoltak :S Na mondom, ennek a fele sem tréfa! Ezek ketten elájulnak, akkor egyedül maradok SkizoDonalddal, rabszolga Coryval és a néma özveggyel. Pár perc elteltével a feszültség nem csökkent, de legalább az eszméletüknél lévő szereplők száma sem változott.

Rémisztő házigazdánk ekkor invitált ki minket az alvóhelyünkre, ami egy, a sötét kertben lévő ijesztően elhagyatott lakóautó volt. A felettünk alacsonyan elszáguldó repülők pont olyan hangzavart szolgáltattak az objektumba való behatoláshoz, ami képes a legvelőtrázóbb sikolyt is elnyomni. Egy Hitchcock film ehhez képest magyar népmesék. A mindenhonnan hallatszó nyikorgást szerencsére nem az aszalódó Anyuka hintaszéke szolgáltatta, de így sem ígérkezett nyugodt alvás.

Amíg DonaldChris elszaladt valamit hozni (én láncfűrészre tippeltem), végre akadt időnk megosztani a tapasztalatainkat. Röviden: féltünk.

Nem maradt más lehetőség, csak a magyaros megoldás: ittunk egy kis sört.

MIkor Donald a cuki kacsázó lépteivel visszatért, mi már túl voltunk az első sokkon, és optimistán vártuk a komikusba hajló este további részét. Gyorsan kiderült, hogy házigazdánk nagyobb zavarban van, mint mi, és maximum addig rejtegetett ördögi énje (ekkor én még hittem ebben) tudna minket bántani. Mi azért a biztonság kedvéért több ismerőssel is közöltük a tartózkodási helyünket, de végül a hajnal első fényei élve találták Katival kiegészült csapatunkat. Jó tapasztalat volt, még mindig mindenkinek ajánljuk a couchsurfinget, de jó ha ez ember minden paranoiát kiírt magából, mielőtt nekivág.

Kép: