Nyuszi hopp Amerikába!: Kuka vacsora

Már tisztára tűkön ültem a pénteki kuka vacsora előtt! Meghívást kaptunk egy nyitott eseményre a Facebookon, ahol is Rob Greenfield, aki valószínúleg csak egy másik elvetemült öko-aktivista újdonsült barátaival körbejárták Milwaukee szupermarketeit, illetve inkább azoknak szemeteseit, s kihalászták belőle, ami ehetőt ott találtak. A koncepció elég egyszerű volt: kipakolták az alapanyagokat, s mindenki azt készített belőlük, amit akart, közben pedig beszélgettünk. Azt ugye nem is kell említeni, hogy csak a legjobb arcok járnak ilyen eseményekre, szóval jó helyen jártunk. :)

Érdemes szétnézni a srác honlapján (ahol más őrült projektekről is beszámol érzéseim szerint), valamint a Facebook profilján. 25 évesen úgy döntött, ő bizony ezentúl nem a pénzért fog élni, hanem azért, hogy boldog legyen, illetve a világ jobbátételéért küzdjön. Most 27 éves és egy 1,5 hónapos biciklitúrára indult San Francisco-ból New Yorkba pénz nélkül. Menet közben kukákban turkál, s erre meghívja a médiát is. Közvetlen, emberi, inspiráló. Nem mondom, hogy ő lenne a kedvenc barátom, de teljesen lázba hozott, amit csinál.

Megkérdeztük arról is, volt-e már konfliktusa a kukázásból, s a válasza gyakorlatilag egyértelmű nem volt. Általában, ha megkérdik, mit csinál, elmondja, hogy a pazarlásra hívja fel a figyelmet, de javasolta, hogy akár mondhatjuk azt is, ha mi kukáznánk, hogy ez egy iskolai projekt. Egyszer ugyan kihívta rá az üzlet menedzsere a rendőröket, akiknek kedvesen, mosolyogva elmesélte a projektjét, ők pedig imádták azt, s végül még a közös fotójukat is megosztották Facebookon. Egy másik menedzser, amikor látta, hogy a szemetesénél forgat egy TV stáb, s ezt kifogásolta, végül rövid beszélgetés után megengedte, hogy tovább forgassanak, de a kaját vissza kellett tennie a kukába. :D Elmondása szerint sokan fejlámpával járnak kukázni az éj leple alatt, de ő inkább nappal szeret.

A legnagyobb meglepetésemre, mikor megkérdeztem, mit ajánl, hogyan vágjunk bele, felajánlotta, hogy elmegy velem másnap. Ezt aztán sajnos lemondta, de buzdított, hogy menjek el nélküle is, mert a szomszédságunkban levő üzlet igazi aranybánya. Összeszorítottam a fogam, felvettem a hátizsákot, s nekivágtam egyedül. A pánikzónám határát súrolta ez a tett - nem azért, mert alapvetően rettegek a konfliktusoktól és a szabályszegéstől. Rámszólhatnak, s akkor atya világ mi lesz! Persze ismerem ezt a gyengémet, úgyhogy nekivágtam. Odaértem. Körülnéztem, sehol senki. A hatalmas konténer bazi magasan volt, de legalább kerítést nem kellett másznom. Összeszorítottam a fogam, s felmásztam, belenéztem. Összekötött fekete nejlonzsákokat láttam. Pánikba estem, s üres kézzel hazasomfordáltam. De ettől még büszke voltam magamra, hogy az első lépést már megtettem. A következő lépés: szerezni néhány anarchista barátot, aki elkísér, illetve vinni bicskát, amivel felnyitom a zsákokat.

Egyébként a szervezetünk engedéllyel kukázik minden reggel: van egy szupermarket, aki megengedi, hogy elvigyék a kidobott zöldségeket komposztálni. A belső szabályzat az, hogy aki a szállítást intézi, hazavihet belőle annyit, amennyit meg bír enni. Pazarolni tilos. Remélem, hamarosan eljutok velük én is. Hátrány: reggel 6-ra kell menni.

Ahogy megtudtam, Amerikában is törvény tiltja a kukázást, de ez senkit sem érdekel. Viszont itt nem kell úgy megsemmisíteni az ételt, mint Magyarországon, hanem nyugodtan el lehet adományozni, vagy úgy, ahogy van, bele lehet tenni a kukába.

Kb. 20 kiló teljesen jó kenyér volt a lakásban.

Meg üdítők, amiknek az ég világon semmi bajuk nem volt! Még csak le sem járt a szavatosságuk! Állítólag olyanokért is kidobják őket, ha a ládában egy üveg megsérül, még akkor is, ha a többinek semmi baja nem volt.

Rob és a "névjegykártyája", ami egy hulladék műanygból kivágott gitárpengetőre ragasztott matrica.

Elképesztő király volt a srácok appartmanja! Egy tágas loft (asszem, erre mondják, hogy loft), melyben sok-sok kukázott, főleg ipari bútor volt. Végre egy hely, ahol használják a szemetet.