Andris rendelt hozzánk kütyüt, ami több szempontból is érdekes. Egyrészt maga a kütyü. Másrészt a csomagolása: volt benne felfújt zacsi, amire rászabadultak a gyerekek (Otto és Giselle), s ezzel megvettem őket: végre összebarátkoztunk. :) Egész este játszottunk, beszélgettünk annak ellenére, hogy számukra nagyon nehezen érthető az akcentusom. (Persze én sem értem a négyéves kisfiú halandzsa-történeteit, de nagyon jól tudom tettetni, hogy érdekes, amit mesél. :) )
Zárójelben pedig elmesélem, hogy azért elég para ez a nagyfokú bizalom, ami ebben az országban van. A házunkhoz egyelőre még nem másoltunk kulcsot, így állandóan nyitva van. Még a legdurvább környékeken is kint van a ház előtt az ülőgarnitúra. A bárban úgy vezetik számládat, hogy leadod a bankkártyádat, s ők folyamatosan levonják, amit kérsz. A végén kapsz egy blokkot, amin van egy üres vonal, amire ráírhatod utólag kézzel, mennyi borravalót adnál, s azt utólag (úgy, hogy már nincs náluk a kártyád!) levonják. (Más országokban tuti beírna valamit a szórakozóhely az üres vonalra, ha nem töltöd ki, vagy hozzáírna még egy nullát...) És ami idevág és még durvább: ha csomagod érkezik, azt egyszerűen csak leteszik a ház előtt a teraszra... (Ami amellett, hogy para, lehetőség is: akár fel is hívhatnánk a céget, hogy nem érkezett meg a termék. :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése